Az Úrra figyelj és megszabadulsz!

Rám figyeljetek a föld legvégéről is, és megszabadultok, mert én vagyok az Isten, nincs más!" (Ézs 45,22).

     Ez az ígéretek ígérete, szellemi életünk alapja. Az üdvösség akkor kezdődik el számunkra, amikor először felnézünk az igaz és szabadító Istenre. Milyen egyszerűen jelöli meg Igénk a tennivalónkat: Rám figyeljetek!" Mennyire józan ez a követelmény. A teremtménynek teremtőjére kell figyelnie. Elég sokáig figyelgettünk már másfelé, itt az ideje, hogy most már csak az Úrra figyeljünk, aki magához hív és üdvösséget kínál nekünk.
Csak figyelmet kér. Miért ne tennénk ezt meg azonnal? Nem kell semmit magunkkal vinnünk, csak nézzünk Krisztusra, aki kereszthalála után a mennyei trónra ült. Nem kell ehhez sem előkészület, sem kínos erőfeszítés: nem szükséges hozzá gazdagság, bölcsesség vagy erő. Mindent megtalálunk az Úrban, a mi Istenünkben, amire szükségünk van, és ha mindent Tőle várunk, akkor minden a miénk is lesz és üdvözülünk.
Jöjjetek, távollévők, figyeljetek reá! A föld legvégéről is irányítsátok Krisztusra tekinteteteket. Ahogy a legelhagyottabb vidéken élők is látják a napot és élvezhetik fényét, úgy ti is, akik talán a halál kapujában vagy a pokol küszöbén éltek, egy pillantás által befogadhatjátok Isten világosságát, a mennyei életet és az Úr Krisztus szabadítását. Ő Isten, és ezért tud megmenteni minket.

Mit tenne Jézus?

„…szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket.” (János 15:12)

     Panaszkodsz, mert valaki csalódást okozott? Strigulázod az ajándékokat, számon tartod, hogy felhívott-e, és megjegyzed, hogy ki fizette a számlát? Feldúlt vagy, mert úgy érzed, többet adtál, mint amennyit kaptál?
     Jézus mindezt átélte – sőt, még ennél többet is. Legközelebbi barátai cserbenhagyták. Akiket elhívott, és akikre számított, gyakran megbízhatatlannak és éretlennek bizonyultak. Lassan és nehezen tanultak. Egyikük kételkedett benne, egy másik megtagadta, sőt volt, aki még el is árulta. Ő azonban megbocsátott nekik, és mégis szerette őket: „…szerette övéit… szerette őket mindvégig” (János 13:1).

Jézus szerette a barátait, nem azért, mert méltók voltak szeretetére, hanem azért, mert szeretete méltóvá tette őket. A szeretet így működik! J. I. Packer írja Igaz Istenismeret című könyvében: „Mérhetetlen megkönnyebbülés tudni azt, hogy Isten illúziók nélkül szeret: a legrosszabbat is előre tudja rólam, nem érheti utólagos meglepetés, nem csalódhat bennem úgy, ahogy én magam oly sokszor csalódom magamban – áldani akar, s ettől semmi sem tántoríthatja el. Minden bizonnyal alázatosságra int a gondolat, hogy Isten minden görbe utamat látja, amit embertársaim – szerencsére! – nem, s több romlottságot lát bennem, mint én magam – noha az is épp elég! mégis azt akarja, hogy a barátja legyek, s Fiát halálra adta értem, hogy ez lehetővé váljék”*.
 
     Tehát mielőtt haragodban kitörnél, emlékezz Isten kegyelmére! Legyen példaképed Isten Fia, és kérdezd meg magadtól: „Hogyan kezelné Jézus ezt a helyzetet?” * J. I. Packer: Igaz Istenismeret, Harmat Kiadó 1994. 39. o